|
A magyar labdarúgás története
A CD új oldala ide kattintva tekinthető meg.
Hároméves munka eredményeként kerül kiadásra Komáromi János digitális
műve, a magyar labdarúgás történetének eddigi legjelentősebb
kiadványa.
A CD lemez egyedülálló mennyiségű anyagot tartalmaz és dolgoz fel
jól áttekinthető, könnyen és sokoldalúan használható formában. A
labdarúgás kezdeti lépéseitől egészen a legutóbbi válogatott mérkőzésig,
illetve a legutolsó befejezett bajnokságig tart.
Minden eddigi anyagnál teljesebb és pontosabb is, hiszen többek
között megtalálható benne hat olyan válogatott találkozó is, ami
csak a közelmúltban került a hivatalos találkozók sorába. Az anyag
egységes egészet alkot, de tagolását tekintve hat fő részből áll.
-
Kronológia
-
Válogatott
-
Bajnokságok
-
Klubok
-
Személyek
-
Érdekességek
KRONOLÓGIA
Igazi különlegesség! Tartalmazza a labdarúgás egészének történetét
a kezdetektől (kr.e. 5000-től) fogva. Természetesen a fő hangsúlyt
a magyar labdarúgás kapta. Külön érdekessége ennek a résznek,
hogy áttekintést ad az események történelmi, politikai, tudományos
kereteiről is. Láthatjuk mi történt a világban akkor, amikor válogatottunk
éppen valamelyik mérkőzését vívta.
VÁLOGATOTT
Tartalmazza a magyar válogatottnak az elmúlt 101 év alatt játszott
778 mérkőzésének minden adatát, jegyzőkönyvét, eseményeit, az
eredményeket, mindkét csapat összeállítását, stb. A találkozók
többféle szempont alapján is csoportosítva vannak. Dátum, sorszám,
hazai, idegenbeli, semleges pályákon játszott találkozók, ellenfelek
szerínti felbontás, külön az EB ill. VB találkozók.
BAJNOKSÁGOK
Tartalmazza 107 bajnoki sorozat minden adatát. Nem csak a végső
sorrendet, hanem valamennyi mérkőzés eredményeit, a bajnokcsapat
játékosait, a góllövő listát, az év játékosát és a bajnoki év
alatt a magyar labdarúgás területén lejátszódott legfontosabb
eseményeket is.
KLUBOK
Tartalmazza a magyar bajnokságban valaha szerepelt és jelenleg
szereplő több mint 100 klub bemutatását, legfontosabb adatait,
névváltozásaikat, bajnoki szerepléseiket, egyéb eredményeiket
és azoknak a játékosoknak a névsorát akik az adott csapatból a
válogatottba kerültek.
SZEMÉLYEK
Tartalmazza közel 900, a labdarúgással kapcsolatos személy, valamennyi
válogatott játékos és szövetségi kapitány szereplésének adatait.
Mérkőzések, cserék, gólok, kiállítás, öngól, 11-esek, melyik klubból
került a válogatottba, hányszor szerepelt, valamint jónéhányukról
részletes bemutatást.
ÉRDEKESSÉGEK
Tartalmaz rengeteg különböző szempontok szerint készített táblázatot,
kimutatást, különlegességet. Az olimpiák labdarúgó tornáitól,
az ifjúsági válogatott eredményeig, a Magyar Kupák eredményeit,
a BEK, a KEK , az UEFA, a KK szerepléseket. A magyar bajnokságokról
készült különböző statisztikákat, táblázatokat (melyik csapat
hányszor, milyen teljesítményekkel, mennyi ponttal, gólkülönbséggel,
stb lett bajnok). Szövetségi kapitányok, játékvezetők, edzők,
tisztségviselők táblázatai, eredményei. A válogatott mérkőzéseinek
mindenféle elképzelhető szempont (mérkőzés helyszíne, rúgott gólok,
gólkülönbség, hónap, nap, nézőszám, stb.) szerinti csoportosítását.
A válogatott játékosok különböző szempontok (válogatottságok száma,
rúgott gólok, stb.) szerínti csoportosítását. A labdarúgás leg-jeit
(legkorábban, legelőszőr, leggyorsabban, legnagyobb, legtöbb,
stb., stb.) valamint egyéb különlegességeket.
Ez az adathalmaz egyedülálló, a felhasználó szempontjait szem előtt
tartó, az adatok felhasználását, keresését rendkívül megkönnyítő
rendszerben került rögzítésre. Az információk többezer képernyőoldalt
foglalnak el. Hogy ez az egész adatmennyiség egységes egészként
legyen használható ezért hivatkozások sokaságával lett ellátva.
Ezek száma több 10.000.
SZAKEMBEREK NYILATKOZTÁK
"...óriási hiányt pótól az igen gazdag magyar
sporttörténet feldolgozásában..."
"...nagyszerűen archiválja azt a nagy mennyiségű információt,
amely eddig különféle könyvekben, magánkiadásokban szétszórtan létezett..."
" a magyar futball archívumát a cd-rom készítői tudományos
igénnyel és nagy pontossággal dolgozták fel, s a sok-sok adat és
a hozzá kapcsolódó "linkelési" lehetőségek óriási segítséget
nyújthatnak a szakíróknak, sporttörténészeknek, statisztikusoknak,
de igen érdekes anyagot jelentenek a futball iránt pusztán szurkolói
szinten érdeklődőknek is."
"Szakmailag jónak, hiányt pótlónak és igen hasznosnak ítéljük
ezt a munkát..."
Szöllősi Győrgy, az MLSZ sajtóosztályának vezetője
"...úttörő vállalkozás a magyar sport területén, hiszen Magyarországon
hasonló, átfogó digitális kiadvány egyetlen sportágban sem készült..."
"Az adatbázis túlmutat a sportesemények és eredmények rögzítésén..."
"...kiváló segítséget ad az érdeklődők és a kutatók szélesebb
körű eligazodásához."
"A CD-ROM szerkezete világos, jól használható, a benne felhalmozott
információtömeg könnyen és sok irányból visszakereshető."
"Komplexitásával és adatgazdagságával nagyban megkönnyíti a
legnépszerűbb hazai sportág kedvelői számára a sportág történetében
való búvárkodást és fontos, ha nem a legfontosabb adattári forrás
lehet az újságírók és kutatók számára is."
Dr. Szabó Lajos, a Testnevelési és Sportmúzeum
igazgatója
"A magyar labdarúgás történetét, statisztikáját már sokféleképpen
feldolgozták, de ilyen komplex és egyéni módon még nem."
"Gyűjtők, szakemberek, újságírók, sportrajongók biztos örömmel
helyezik be számítógépükbe és böngészik órák hosszat."
Gulyás László, az MTV sportosztályának főmunkatársa
Nehéz szavakban beszélni egy digitális kiadványról. Igazi értékei
akkor jelennek csak meg, amikor a számítógépünkbe helyezzük és használni
kezdjük. A labdarúgást kedvelők számára nagyszerűbb karácsonyi ajándékot
elképzelni sem lehet. Ott a helye a fenyőfa alatt!
SAJTÓVISSZHANG
Tolnai
Népújság
VISZONTELADÓKNAK
Előnyös mennyiségi kedvezményekkel várjuk viszonteladók jelentkezését.
vissza
a lap tetejére
|
|